Jaj május, május! Közeleg a nyár, a kánikula és a szabadság! Ehhez képest, sikerült kifejezetten túl bonyolítanom az e-havi Bullet Journalomat. Éljen éljen!
Még karácsonykor jártam az 1 eurós boltban, ugyanis egy csomó dolgot sokkal ocsóbban be lehet ott szerezni, mint a legtöbb papírírószerben. Ott szoktam dobozt venni, csomagoló papírt és ha még találok ezt-azt az is a kosárban landol. Mindenkinek nagyon ajánlom, mert elég jó cuccokat lehet ott szerezni.
Egy ilyen bevásárláskor történt, hogy kiszúrtam két, mintás papírgyűjtő könyvet. Nem hagyhattam őket ott, hiszen egy egész füzet került 450 forintba, míg pirexben nagyjából ugyan ennyiért tudok venni egy darab mintás lapot.
Úgy döntöttem, hogy a május bujomat ezekkel fogom díszíteni.
Azt azért elmondom, hogy elég bonyolultra és pepecselősre sikerült a sok háromszög vágással és össze-vissza ragasztgatással, de legalább szép! Nekem nagyon tetszik.
A borító oldalon még nem voltam benne biztos, hogy hogyan is lenne a legjobb ez a ragasztgatósdi, úgyhogy ez még csak a kísérletek pontja volt. Ehhez képest nem sikerültek olyan rosszul.
A Havi előrelátónak és a Hangulat figyelőnek már egy kicsit több tapasztalattal a hátam mögött estem neki. Egy probléma merült fel itt, a mintás lapjaim kifejezetten vastagok, ami elég sok kellemetlenséget okozott, tekintve, hogy a füzetem lapjai kifejezetten vékonyak. Nehéz volt beleírni, rajzolgatni.
Ebben a hónapban a Szokások oldallal töltöttem talán a legtöbb időt. Nem vagyok benne biztos, hogy megérte… az Alváson nem változott túl sok.
Úgyhogy ez a hónapom ennyi lenne. Megint csak nagyon zavart, hogy vékonyak a lapjai a füzetemnek, de azzal nyugtatom magam, hogy már nem sokára betelik! Akkor pedig szerzek majd egy nagyon extra füzetet, amivel remélhetőleg teljesen elégedett leszek!
Köszönöm szépen, hogy elolvastad ezt a blog posztot! Ha tetszett és már úgyis idekeveredtél, akkor nézz még szét, ugyanis rengeteg hasonló (illetve tök más) témában is találsz írásokat errefelé. Például csekkold le a tavalyi Májusomat. Lentebb megtalálsz még néhány általam ajánlott blog posztot. Szép napooot!
Katt a képre
Instagram:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése