Méltó könyvek nyaraláshoz - TOP 5 könyv a nyárra


Kevés dolog jobb a nyárnál, úgy érzem ezt bátran kijelenthetem. Nincs suli, nem kell semmit csinálni. Hirtelen csomó időd lesz arra, hogy azt olvass, amit csak szeretnél. 


Mit csinál az ember nyáron? Utazik, fesztiválozik, strandra jár stb. Igazából bármit is csinál szerintem mindegyik programhoz tökéletes társ lehet egy jó könyv!


Én nagyon szeretek egy izgalmas könyvet olvasni, amikor nyaralok, mert ez megmarad a fejemben. Ránézek arra a könyvre és eszembe jut az egész nyaralás és élmény. Voltam egyszer Krétán és akkor Stephenie Meyer Vegyész című könyvét olvastam. Most is megvan bennem az érzés, amikor fürödtem a tengerben és aztán kiültem a partra, a pálmalevélből készült napernyő alá és elővettem ezt a könyvet. 


Szeretem, amikor ilyen élmények kötnek egy könyvhöz és nem csak a története. Nem csak a tartalma fontos, hanem maga a tárgy számomra. Nekem többé már nem lenne elég jó egy másik példány a Vegyészből, mert az nem volt velem Krétán.


Most pedig összeszedtem a TOP könyveket (vagy igazából történeteket, ugyanis az egyikük egy trillógia), amiket ajánlok nektek is a nyárra. Mind varázslatos történet egytől egyig!

1.John Green: Alaszka nyomában

Az Alaszka nyomában John Green - a Csillagainkban a hiba és a Papírvárosok szerzőjének - egyik könyve. A történet John Greenhez méltóan megható egyben vicces és akár sírni is lehet rajta. 


Főszereplőnk a 16 éves Miller Haltert, aki megunta az otthoni unalmas életét, így szüleit ráveszi, hogy beirassák egy bentlakásos iskolába. Új barátokra tesz szert és akár még szerelemre is találhat, ám egy fordulat mindent felforgat. 


Én nagyon szeretem ezt a történetet, mert nagyon magával ragadó, megható és vicces. Egy közösség mindennapi és egyben nem mindennapi életét is látjuk.

Nagyon tudom ajánlani bármilyen nyaralásra. Városba, tengerpartra, akár síelésre is.



2.Wesley Chu: Időrabló (több részes)

A sci-fi műfaj rajongóinak is hoztam valamit. Én alapvetően szeretem a sci-fi könyveket és sokat olvastam, de Wesley Chu Időrabló sorozata biztosan az egyik kedvencem. 


Egy olyan világban járunk, ahol az űr és idő utazás már egy hétköznapi dolog. Az emberiség hanyatlását láthatjuk, amit a KronoCom nevű cég azzal próbál megakadályozni, hogy a múltból hoz vissza a jelenbe olyan anyagokat, amik amúgy kárbamentek volna. Például egy ételt szállító hajó, még a Görög-Perzsa háborúk idejéből, ami elsüllyedt volna így az, hogy elhozzák őket a jelenbe semmilyen hatással nincs az idővonalra. Ám vannak az idő törvényei, amik közül az első és legfontosabb, hogy nem hozunk át élőlényt a jelenbe. 


James Griffin-Mars egy kronotrop, aki ezeket az ugrásokat végzi és nagyon megterhelő munka ez. Sokan inkább öngyilkosok lesznek még a szolgálatuk letelte előtt. James is rossz állapotban van, alkoholista. Az utolsó ugrásán, ami után kivásárolhatná magát a cégtől, elkövet egy hibát, visszahozott valakit a múltból...




3.Karen Fortunati - The Weight of Zero

A következő könyv Catherine Pulaskiról szól. 17 éves és bipoláris depresszióban szenved, melynek következtében a kedély állapota meglehetősen változó. Egyik időszakban azt tervezgeti, hogy mindent elad csak azért, hogy az anyukájával elmehessen nyaralni, a következőben pedig öngyilkos kírésleten gondolkodik. Egyet már túl élt, de a lánynak még mindig ez jár a fejében és egy cipősdobozba gyűjtögeti a pirulákot egy nagy napra. Azonban mielőtt megtenné egy rövid bakancslistába fog, aminek következtében új ismerősökre tesz szert és rájön, hogy sokkal több ráhatása van az életére és a betegségére, mint gondolta volna. 


Ez egy olyan történet, ami nem cenzurázza ki az élet hideg igazságait. Maga az írónő is bipoláris depressziós, így még különlegesebb ez a sztori. 


4.Szaszkó Gabriella - Kora Február

Erről a könyvről ajánlóm is van, amelyet ide kattintva tudsz elolvasni!


Anna és Josh nem ismerik egymást. Legalábbis, amikor egy ágyban ébrednek fel az isten háta mögött, a városoktól és térerőtől távol lévő házban semmit nem tudnak. Öt év esett ki az emlékeik közül. Mielőtt elmentek volna aludni Josh még az egyetemi haverjaival ünnepelte a sikeres vizsga időszakot, Anna pedig az esküvőjére készült. Öt év rengeteg. Mi történt velük? Mindketten már jóval előre eltervezték az életüket. Úgy alakult minden, ahogy akarták? Ha nem akkor miért vannak itt? Egyáltalán ismerik egymást?


Nos ez a történet rengeteg csavart tartalmaz és rettentően olvastatja magát. Egyszer hajnali négyig nem bírtam letenni. 


5.Rebecca Maizel - Infinite Days

A következő könyv különleges helyet foglal el a szívemben, ugyanis ennek hatására írtam meg az első történetemet, Az idő végéiget. 


Egy fantasy könyvről beszélünk, vámpírokkal és csodákkal tele. Lenah Beaudonte 592 évig volt vámpír, de megunta az öröklétet, már nem szeretett csak úgy lenni, többre vágyott. Létezett egy szertartás, amivel újra emberré lehetett tenni valakit. Azonban az egy másik vámpír életébe került. Rhode, Lenah egyik szerelme, képes volt ezt az áldozatot hozni Lenáhért és újra emberré tette. Lenah azonban ezelőtt száz évet aludt. Ráadásul azt a száz évet szunyókálta át, amiben megjelentek a számítógépek, az internet és az okostelefon. Ez lett az új élete. Iskolába járt és új barátokat keresett magának. Azonban egy nagy hírű vámpír, mint amilyen Lenah is volt nem törölheti ki magát csak úgy a létből. Amikor pedig a lány már egészen kellemesen berendezkedett az új életébe a múltja rátalál és hatalmas elszántsággal próbálja visszarángatni a lányt a régi életébe. 


Imádom a fantasyt és vámpírokat. Nem csoda, hogy akkor ez inpspirálta az első, szintén vámpíros történetemet. Mindenkinek nagyon ajánlom. Esemény dús és roppant érdekes. 



Íme! 5 könyv, 5 hihetetlen történet és ez csak rád vár, hogy elolvasd őket a nyári forróságban. 


Ha esetleg már olvastad valamelyiket, vagy neked is van ajánlásod mindenképp írd meg kommentben, illetve ha tetszett ez a bejegyzést azt is jelezheted nekem. Minden visszajelzés aranyat ér!


Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad és nézz még körül a blogon, hátha találsz más olvasnivalót is. Szép napooot!


Katt a képre






Itt is megtalálsz:

Instagram:


Megjegyzések