STORY TIME!
A Szentendrei-sziget végében van egy kis falu, ami olyan pici, hogy még a neve is tükrözi: Kisoroszi. Budapestről átmenni Kisorosziba olyan, mintha az ember elkezdené olvasni a Bábelt, de aztán felcsapná valahol Gárdonyi Géza Láthatatlan emberét. Egy teljesen másik világ a kettő.
Nos Kisoroszi egy varázslatos hely. Amíg az ember elautózik oda a fővárosból már az is felér egy mesébe illő utazással.
Aztán Kisorosziban van egy bányató. El van rejtve az út mentén egy zöld fal mögött, amelyből bokrok és fűzfa levelek állnak ki.
Amikor az ember keresztül megy ezen a falon egy gyémántot talál. Olyan kincs, ami a mai világban már tényleg ritkaság számban megy. Szinte érintetlen, be se épített tó. Körbe öleli a magyar dzsungel. Néhány kötél lóg csak a magas fák ágairól, amiken belenghetsz a vízbe. Illetve a fák ágairól lehet a vízbe csobbani. Jobb hűsítőt el sem tudnék képzelni a harminc fokos nyári hőségben.
Négyen mentünk a tóhoz, de csak ketten döntöttünk úgy, hogy ugrálnánk is. Egy sráccal voltam, aki ismerte a terepet. Ő mutatta meg az utat is a fákon. Először csak viszonylag alacsonyról ugráltunk. Egy kisebb ágról, amely benyúlt a tó fölé.
Aztán mondta, hogy van ennél egy magasabb ugró pont is, de arról még egy ismerőse sem mert leugrani.
Persze az én agyam egyből megfújta a szirénát és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad. Ő (tehát az agyammal együtt én is) le fog onnan ugrani. Még bemelegítés képpen ugrottam néhányat a kisebb ágról. Aztán jöhetett a nagy falat.
Már felmászni is nehéz volt,de felerősködtem magam. Nehogy már pont egy fa fogjon ki rajtam! Elértem azt az ágat, ahonnan a vízbe kell ugranom. Ahogy körbenéztem a lélegzetem is elakadt a táj gyönyörűségétől. A budai hegyek elképesztő láncot alkotva öleltek körbe minket. Aztán elkövettem azt a hibát, hogy lenéztem. Akkor csapott meg hirtelen a mélység émelyítő súlya. Eddig nem éreztem ezt olyan magasnak! Ám, amint elképzeltem, hogy én innen fogok hatalmas csobbanással a vízben landolni és ráadásul még néhány ág is elkaphat közben már nem tetszett annyira a dolog. Eltörhetem a lábamat, beverhetem a fejemet, lehet hasra érkezem vagy talán lehorzsolom valamit.
Viszont az mennyire király már, hogy ha én most innen leugrom, nem csak, hogy elmondhatom magamról, hogy megtettem, de még a haverom is elmondhatja már barátainak, akik nem mernek innen leugrani, hogy csak egy barátja csinálta meg eddig. Az is lány volt. Na ezek után már csak leugrik egy srác is! Persze ez így buta gondolat, de akkor ez vett rá engem arra, hogy fogjam magam és egy stílusos sikoltás kíséretében a mélybe vessem magam. Csak a zuhanásra emlékszem és a sikoltásra. Biztos vagyok benne, hogy őrültként rug-kapáltam közben és nem voltam egy túl esztétikus látvány… de leugrottam! Elképesztő érzés volt és mindig érzem az adrenalint, amikor visszagondolok. Nem sérült meg semmim.
Vagy hát igazából de…
Ahogy sikítottam, majd aztán a vízbe csobbantam egy dolog történt, ami annyira szerencsétlen és bugyuta, hogy csak én lehetek erre képes! Úgy összekoccant az állkapcsom, ahogy a vízbe értem, hogy a fogammal felsértettem a nyelvem szélét. Gyakorlatilag elharaptam a nyelvemet, de annyira, hogy utána enni is nehéz volt.
Nyilván nem töröm el semmimet… nyilván nem horzsolom le vagy ütöm be semmimet… de a nyelvemet… na azt elharapom!
Katt a képre
Megjegyzések
Megjegyzés küldése