Szerző: Katie Khan
Cím: 90 perc
Értékelés: 🌕🌕🌖🌑🌑
A 90 percet @_justreadwithme_ Vandától szereztem meg, akinek a nevére kattintva megtalálhatjátok az instagram, bookstagram oldalát. Elsőként a borítóra figyeltem fel és aztán a fülszöveget elolvasva fogott meg a sztori.
A történet Maxről és Carysről szól, akik kint ragadnak az űrben mindössze 90 percnyi oxigénnel a palackjukban. Kilencven percük van, hogy megmeneküljenek és ezalatt az idő alatt hol kétségbeesetten szidják egymást, hol nyugalmat magukra erőltetve próbálnak kimászni a csávából.
Én olyan izgatott voltam! Egy olyan okos és frappáns történetre számítottam és annyi lehetőség volt benne, hogy hogyan ábrázoljon kilencven percet izgalmasan és megunthatalanul.
Az egy dolog, hogy tele van visszaemlékezésekkel. Ez egyáltalán nem baj, sőt! Én erre szinte számítottam is és nagyon jól meg lehetett volna csinálni.
Az egész sztori fura és tele van indokolatlan elemekkel. Például az elején egy csomó mindenre nem kapunk értelmes választ. Felvetnek néhány dolgot, hogy hogyan meneküljenek meg, de aztán egyiket sem csinálják meg csak azért, mert nem. Nem kapunk indokot, hogy az miért nem jó opció. Egyszerűen csak nem!
Az is nagyon zavart, hogy miközben a menekülésen kellene gondolkodniuk, percekre elvesznek a gondolataikban és velünk együtt utaznak vissza az időben. Mintha égne a ház körülötted, de ránéztél az egyik asztalra és megállnál nosztalgiázni egyet arról a kedves asztalról. Mennyi mindenen mentünk keresztül együtt! Milyen ínycsiklandó reggeliket ettem rólad! Bár egy asztal vagy, de polcnak is használhattalak. Hiányozni fogsz, drága asztal. (Khm... bocsi!)
Félreértés ne essék. Amikor az ember feladja a próbálkozást, ez teljesen rendben is van, de ezek a random álmodozások a második fejezettől kezdve ott vannak. “Tudod kint ragadtunk az űrben! Meg kéne menekülni! - Jaj tényleg, bocs. Kiment a fejemből!”
Úgyhogy az űrben töltött részek nem tetszettek. A vége felé jók lett volna ezek a reakciók, jelenetek, de csak ha előtte tényleg azt érzem, hogy mindent megpróbáltak, hogy megmeneküljenek.
Konkrétan van benne egy ilyen: “Carys tudja, hogy mindössze nyolcvan percre elegendő levegővel fényűzés tovább beszélni, mégsem tud ellenállni a késztetésnek, hogy megbeszéljen valamit, amit eddig még soha.”
…
Így kezdődik a negyedik fejezet…
A visszaemlékezések alapjáraton cukik voltak. Iszonyatosan klisések, de cukik. Olyan, mintha az írónő kitalálta volna ezt a tök jó világot és szitut, de a cselekményre már nem futotta az egyediségből.
Ennek ellenére élveztem és olvastatták magukat ezek a részek, de tényleg voltak benne olyan tipikus cselekmények, ahol csak úgy fogtam a fejem. Meg én nem erre számítottam, amikor elkezdtem, úgyhogy kicsit bele kellett szoknom, hogy ez egy romantikus, limonádé könyv sci-fibe körítve, de utána már nem volt akkora szenvedés. Bár még mindig nem erre vállalkoztam amikor felcsaptam...
A két főszereplővel nem voltak különösebb gondjaim. Carys néha kicsit ellentmondásos volt, Max néha egyszerű, de egyáltalán nem zavaró módon. A kis klisés világukba passzoltak.
Na és a vége… aki olvasta tudja, hogy miről beszélek.
Az egész történetet meg lehetett volna menteni egy jó, frappáns véggel.
Látszólag ezt meg is próbálta az írónő, de ahelyett, hogy jobbá tette volna a dolgokat csak olyan szinten összezavart és lerombolta azt a keveset, amit felépített, hogy azt elmondani nem tudom! Amikor olvasok egy könyvet, és tudom, hogy könyvajánlót fogok írni róla, akkor olvasás közben mindig jegyzetelek.
Idézem a 22.Fejezethez fűzött megjegyzésemet:
“??? He?”
Nagyon sajnálom a végét. Ott került örökre és végérvényesen az egész a süllyesztőbe, mert minden problémától el tudtam volna tekinteni, ha egy ütős véget kapok. Illetve van egy pont, amivel elégedett lettem volna, hogy ha az a vége. Akkor se lett volna jobb, de legalább nem esünk le a szakadékba, ami utána jött.
Nem szörnyű a könyv, csak én nagyon más elvárásokkal kezdtem neki. (Annak ellenére, hogy Vanda figyelmeztetett) Nagyon sok benne a furcsaság és a logikátlanság, de el tudom képzelni, hogy ez valakinek tetsszen. Én több okosságot és frappáns csavart várok egy ilyen könyvtől.
Köszönöm, hogy elolvastad a könyvajánlómat és nagyon remélem, hogy tetszett! Ha bármilyen észrevételed van velem, vagy az írásaimmal kapcsolatban nyugodtan jelezd! Ha pedig már úgyis idekeveredtél szerény kis blogomra, itt van néhány régebbi posztom, ami érdekelhet. Szép napooot!
Katt a képre
Instagram:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése