A Kora Február az egyik kedvenc olvasmányom volt 2020-ban. Ide kattintva el tudjátok olvasni az első részről szóló könyvajánlót, amit bő egy éve posztoltam.
Most itt vagyok. A Késő Március az “olvasottak” listán, és le vagyok döbbenve. Mégis hogyan lehet olyan történetet alkotni, aminek a végén, percekig szóhoz sem jutottam?
A Késő Márciusban folytatjuk Anna és Josh történetét. A MidLife Crisis befutott, nem is akárhogy! A fiúk a világ minden pontján teltházas koncerteket adnak. Nem csoda a hatalmas nyomás, ami Anna és Josh hazugságokra épült kapcsolatát terheli.
Anna boldogtalan, pedig mindenki az ő élete (és pasija) után csorgatja a nyálát. A lány valahogy mégsem találja a helyét a világban. Felemészti őt eddigi életének szégyenfoltjai és úgy találkozik Joshsal Amszterdamban, hogy készen áll szünetet tartani a kapcsolatukban. Josh erre azzal az extrém ötlettel áll elő, hogy szökjenek meg egy Európai túrára. El a hírnév és kötelességek fojtogató karmaitól, hogy rendbe rakjanak mindent.
Őszintén nem tudtam elképzelni egy méltó könyvet a Kora Február után. Milyen mondanivaló maradt még Josh és Anna számára?
A válasz: egy fordulatos, kegyetlen, de borzasztóan tanulságos és észveszejtő történet.
Imádom a szereplőket, még mindig. Josh egyértelműen az egyik kedvenc férfi karakterem (of aaaaaaaalllll time!). Anna fejlődése és lelki vívódásai nagyon magával ragadtak. Alig vártam, hogy megtalálja saját magát! A végkimenetellel elégedett vagyok. Sokat tippeltem, hogy mi lesz a lány sorsa és az én fejemben is megfordult, amit az utolsó oldalak tartogattak. (Nem fogom elmondani, hogy mit!)
Pont annyit láttunk a mellékszereplőkből, amennyit kellett. Mindenkinek megvolt a szerepe, mindenki hozzáadott valamit a cselekményhez és mindenki belopta magát a szívembe! Egytől-egyig. (Bulizni akarok a MidLife Crisisszal!)
A könyv hangulata varázslatos és magával ragadó. Élénken jelent meg előttem Amszterdam és a reptér. A turnébuszon együtt zötykölődtem a csapattal. Még forralt sört is ittam! Pedig végig a szobámban ültem…
Levett a lábamról ez a könyv. Komolyan! Már most magabiztosan állítom, hogy a Késő Március mindenképpen 2021 egyik kedvence lett.
Viszont mindig igyekszem más gondolatokat is felvetni, amik esetleg sántítanak, vagy csak simán fontosnak tartok róluk beszélni. Ebben a könyvben nehéz volt problémákat találni. Hosszas gondolkodás és keresés után sikerült csak megfogalmaznom néhány szempontot.
Úgy éreztem, ez a rész kegyetlenebbre sikerült. A téma is nehezebben emészthető. Lelkileg megterhelőbb lehet sokak számára. Úgy vettem észre, hogy a szereplők is csúnyábban beszélnek.
Ezek engem konkrétan nem zavartak, hiszen szeretem a komoly témákat és a nyers valóságot. Főleg ha hitelesen van ábrázolva, mint a Késő Márciusban.
Azonban fontosnak éreztem mindezt megemlíteni, ha esetleg valakinek ez nem tetszik. Én úgy emlékszem, a Kora Február ennél egy kicsit lightosabb volt, de simán lehet, hogy cserben hagyott a memóriám. Mindenesetre, ezt nem árt tudni.
Félre ne értsetek! Ez egyáltalán nem egy depressziós könyv, sőt! Tele van humorral és csodás, pozitív üzenetekkel, amiktől oldalakon át le sem tudtam vakarni a vigyort az arcomról.
Cat szála kicsit lezáratlan volt a szememben. Annának első ízben vele van problémája. Ő váltja ki belőle a szorongást és bizonytalanságot. Miatta kételkedik Joshban.
Szívesen láttam volna még valamit – akár csak egy mondatos jelenetet – a könyv végén vele.
(Mondjuk erre is csak utólag jöttem rá, amikor a hatalmas rajongás és döbbenet után tisztább fejjel leültem végiggondolni a könyvajánlót.)
Brooke karaktere tetszett márcsak azért is, mert nem egy klisés szerepet kapott. Sokáig bizonytalan voltam benne, hogy pozitív vagy negatív karakter-e.
Most is valahol a kettő közt táncol számomra. Belőle is szívesebben láttam volna többet, de azt is értem, hogy akkor talán jobban elvonta volna a figyelmet a két főszereplőről.
A Kora Február és Késő Március elmondhatatlanul inspirálóan hatottak rám. Miután leraktam a második részt egy rövid időre le kellett üljek. Úgy elragadott a könyv, hogy szinte felrobban a mellkasom, amikor befejeztem. Ezer és ezer gondolat kavargott a fejemben, amit nagyon nehéz volt szétválasztani.
De egy dolog biztos: most megrendelem Szaszkó Gabriella többi könyvét.
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad a mai bejegyzésemet! Nagyon remélem, hogy tetszett. Ha így van, és már úgyis idekerültél a blogomra, akkor lentebb találsz néhány posztot, amit a figyelmedbe ajánlok, ugyanis rengeteg különböző témában találhatsz errefelé tartalmat. Szép napooot!
Katt a képre
Instagram:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése