Azt kell, hogy mondjam: a Margit híd az egyik legjobb barátom. Legalábbis az biztos, hogy a legjobb író barátom. A legérzelmesebb dolgaimat eddig mellette írtam meg.
Egy nyári estén, amikor az idő már egész elviselhető nem úgy, mint a forró déli napsütés, akkor kimegyek a rakpartra, leülök és nézem a Margit hidat. Nem érdekel, hogy ott van mellette a Lánchíd, ami sokak szerint szebb. Nekem a Margit híd a kedvencem. Évekig azon keresztül jártam iskolába. Mindig azon megyek át a barátnőmhöz és mindig ez a híd lát engem. Látott már sírva, boldogan, szórakozottan, de még szerelmesen is. Annyi mindenen mentem keresztül vele, hogy egy különleges hely lett a számomra. Olyan kedves nekem, hogy ha valami rossz dolog történne ott még az se tudná beszennyezni a kapcsolatunkat.
Mert a Margit híd már csak ilyen. Kimész a pesti rakpartra, az olimpiai karikák elé. Leülsz a hideg, kő lépcsőre, amelyet helyenként már átnőtt a növényzet. Aztán csak nézel. Nappal azt, ahogy mindenki sürög-forog körülötted - mert egy nagyvárosban mindenki rohan - te pedig ülsz ott békésen, külső megfigyelőként. Éjszaka pedig még talán ennél is csodásabb. A fények és a víz illata. A kellemes szellők és csak a gondolataid maradnak. A kedvenc helyem, ahol írhatok, sőt ahol létezhetek. Bárkit szívesen elviszek oda magammal. Egyedül is gyakran megjárom, hogy kettesben legyek a Margit híddal.
-Carmen
Katt a képre
Instagram:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése