Milyen is amikor valaki szembenéz az érzelmeivel?
Nézzünk csak engem. Én szeretem a világomat. Jobban, mint az igazit. Igazán sok időt el tudok tölteni benne a nélkül, hogy észrevenném.
Ám ha valami a valóvilágból megfertőzi, az kemény.
Akkor az egész sötétségbe borul és nem akarok odamenni. Nem akarok elbambulni egy unalmas beszélgetés közben. Nem akarom a falat tanulmányozni, hogy aztán elkalandozzak. Egyszerűen nem akarok átlépni a világomba.
Még a valóvilág is jobb, de onnan könnyen át tudok pottyanni ebbe a megfertőzött, szinte felismerhetetlen förtelembe ami az agyamban keletkezett.
Ilyenkor fordulok bármihez, ami nem a valóság vagy az én világom.
Az írást elhagyom és lemegyek könyvesboltba. Veszek egy rakás könyvet, amit utána kín szenvedés hazacipelni. Ám ez az egyetlen módja (legalábbis hosszú távon), hogy elkerüljem az átlépést. Persze alkalmanként segítenek az agyzsibbasztó videók is, de azzal nem tudom magamat elég ideig lekötni. A tévé, sorozat, film nem jöhet szóba. Elbambulok.
Akkor most miért írok mégis?
Elég volt.
Elfoglalták a világomat. Megfertőzték és bemocskolták, de ez nem azt jelenti, hogy nem fordíthatom vissza. Illetve ha az őszintét vallom, akkor nem is ellenkeztem ellene nagyon.
Pedig az én világomat nem fogja csak úgy elvenni tőlem valami.
Ez pedig az első lépés, hogy visszavegyem azt, ami az enyém.
-Carmen
Katt a képre
Instagram:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése