STORY TIME!
Szóval a mi kis háztartásunk nem feltétlenül hétköznapi. Bárki, aki átjön hozzánk arról számol be, hogy mennyire otthon érzi magát nálunk. Mennyire kalandos életet élünk. Mennyire fura/jó dolgok történnek nálunk.
Ezzel egyébként egyet tudok érteni. Nálunk mindig van valami. Nem telik el úgy hét, hogy ne lenne valami banzáj vagy új szórakozás nálunk. Napi szinten megfordulnak nálunk emberek. Kicsit ilyen klub feelingje van a házunknak. Csak beírok a kis családi csoportunkba, hogy valaki átjönne akkor, amikor már a házunk előtt állunk, de igazából ez is csak azért van, nehogy valaki pizsiben mászkáljon kint.
Remélem az előbbiekből sikerült egy kicsit elképzelni, hogy milyen környezetben is élek. Ezt azért fontos tudni a következő story előtt. Azt hittem én már semmin sem lepődök meg. Tévedtem.
A családunk egy elég kreatív és művészi család. Írók, zenészek, divattervezők, festők, rajzosok. Mindent meg lehet nálunk találni.
Így történt egyszer, hogy bátyám barátnője (aki velünk lakik) egyik nap hazállított egy khm… kecskével.
Ő itt Sanyi.
Nos igen, kicsit meglepődtem, amikor a nappaliba belépve az a látvány fogadott, ahogy anyukám éppen megpróbálja meggyőzni a kis gidát, hogy ne féljen és úgy gügyög hozzá, mint egy babához.
Először nem értettem a dolgot, de aztán derült ki, hogy mit is keres nálunk egy kecske.
Bátyám barátnője ruhákat tervez és a kollekcióit be kell fotóznia. Az új projektjéhez pedig úgy gondolta illene egy kecske. A modell kutya helyet kecskét sétáltasson.
Sanyi így került hozzánk, nem örökre. Csak néhány napra.
Anyukám fél a kutyától így nem lehet kutyánk (pedig a bátyámékkal nagyon szeretnénk egyet). Így viszont elmaradhatatlan poén volt (ami azóta is kísért minket): házi kecskénk lehet, de kutyánk nem!
Végülis… jobb, mint a semmi.
Katt a képre
Megjegyzések
Megjegyzés küldése